“Tudtam, mire van szükség: a faktoring biztosította rugalmasságra”
Ügyfelünk, Gyuri családja generációkon keresztül zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott, így számára nem volt kérdés, hogy egyszer majd tovább fogja vinni a családi vállalkozást. A főiskola után azonban először ki akarta próbálni magát egy számára ismeretlen közegben, és néhány év alatt beszerzési vezető lett a food termékek területén az egyik ismert bevásárlóláncnál.
“ Amikor a szüleim visszavonultak és átadták nekem a stafétát, tudtam, hogyan kell a családi vállalkozást alkalmassá tenni arra, hogy a multicégek belistázzzanak több, általunk termesztett terméket. Mivel jól ismertem a multik fizetési és megrendelési szokásait, így az első pillanattól fogva tudtam, mire van szüksége ezen a téren: a faktoring biztosította rugalmasságra, könnyen és gyorsan növelhető vagy csökkenthető keretösszegekre, hogy mindig a legalacsonyabban tudjuk tartani a kiadásainkat.”
– mondja Gyuri, a cégvezető.
Miután Gyuri átvette a cég vezetését és megkezdte a beszállításokat több multilánc felé, a második évében 30%-kal, a harmadik évében pedig 50%-kal növelte meg a vállalkozás forgalmát, köszönhetően a faktoring biztosította forgótőkének.