Faktorálás vagy hitel? Finanszírozási lehetőségek induló vállalkozásoknak

2025.09.23. Olvasási idő: 3 perc

A vállalkozásindítás igazán izgalmas időszak, de pénzügyi szempontból komoly kihívásokat is tartogathat. A banki hitelhez jutás sokszor akadályba ütközik, hiszen a pénzintézetek jellemzően hosszabb működési múltat, stabil pénzügyi adatokat és fedezetet várnak el. Egy frissen alapított cég ezekkel még nem rendelkezik, így a klasszikus hitel gyakran nem elérhető számukra épp akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a tőkére. Szerencsére létezik más megoldás is, ez pedig a faktorálás, amely induló vállalkozások számára is elérhető lehetőség.

Faktorálás vagy hitel? Finanszírozási lehetőségek induló vállalkozásoknak

Mi az a faktorálás?

A faktorálás egy pénzügyi szolgáltatás, aminek lényege, hogy a vállalkozás eladja az élő, le nem járt számláit egy faktorcégnek, hogy azonnal pénzhez jusson. Ahelyett, hogy megvárná, amíg a vevő kifizeti a számlát, ami akár 30-60, netán 90 nap is lehet, a vállalkozás a faktoring cégtől kapja meg a számla értékének nagy részét rövid időn belül. A MagNet Faktornál ez azt jelenti, hogy az összeg 90 százalékát egy munkanapon belül – de jellemzően a számlakiállítás napján – átutaljuk a számla kiállítójának. Így amikor a vevő végül fizet, a teljes összeget a faktornak utalja, amely aztán továbbítja a fennmaradó részt a vállalkozásnak, miután levonta a díját. Ezzel a cég likviditáshoz jut, és elkerülheti a cash flow problémákat.

Faktorálás vs. bankhitel: melyik lehet jobb induló vállalkozásként?

A bankhitel és a faktorálás eltérő feltételekkel működik, különösen induló vállalkozások esetében. Míg a hitelhez pénzügyi múlt és fedezet szükséges, a faktorálás a már kiállított számlákra épít, így gyorsabb és rugalmasabb megoldást kínál. Nézzük meg a két lehetőség közötti főbb különbségeket:

Átlagos bankhitel Faktorálás a MagNet Faktornál
Hosszú bírálati folyamat Gyors ügyintézés, akár 1 munkanapon belül
Legtöbbször fedezetet és pénzügyi múltat igényel Kezdő vállalkozás is igénybe veheti
A cég hitelképességét vizsgálják A vevők pénzügyi helyzetét vizsgálják
Újabb adósságot jelent A már esedékes bevételek válnak elérhetővé, vagyis nincs eladósodás

Mikor éri meg a faktorálás egy kezdő vállalkozásnak?

A faktorálás különösen hasznos lehet az induláskor, ha:

  • Hosszú fizetési határidőkkel dolgozik a cég – például 30, 60 vagy akár 90 napos vevői számlákkal.
  • Gyors növekedés várható, és ehhez előfinanszírozásra van szükség – például új megrendelések teljesítéséhez, készletbeszerzéshez vagy munkaerő bővítéshez.
  • Fontos a folyamatos likviditás biztosítása, és nem szeretne hónapokat várni a bevételeire.

A faktorálás lehetővé teszi, hogy a vállalkozás ne a vevői fizetési határidőhöz igazítsa a növekedését, hanem már a számla kiállítása után pénzhez jusson.

A faktorálás rugalmas pénzügyi megoldás

Míg egy banki hitelkeret bővítése gyakran újabb bírálatot, dokumentációt és hosszú átfutási időt igényel, a MagNet Faktornál elérhető faktorálás sokkal rugalmasabb megoldás. Pénzügyi szakértőink folyamatosan rendelkezésre állnak, és ha például a faktorkeret bővítésére van szükség vagy más pénzügyi kérdés merül fel, bizalommal kereshetik őket partnereink. Nem egyszer előfordult már, hogy napon belüli faktorkeret módosítására volt szükség, de az sem egyedi eset, hogy egy cég a likviditásának biztosításához a reggel 9 óráig beküldött számlájára délelőtt 11 órakor már finanszírozást kapott..

Ez a rugalmasság különösen fontos lehet egy induló vállalkozás számára, ahol a pénzügyi igények gyorsan változhatnak.

Kockázatok és költségek: mit érdemes mérlegelni?

A faktorálás nem csupán a likviditási kihívásokra jelent megoldást, hanem egy komplex, értéknövelt szolgáltatás, amely több terhet is levesz a vállalkozás válláról.

Induló egyéni vállalkozásoknál és kisvállalatoknál gyakori, hogy a vevőkkel szemben nincs erős alkupozíció a fizetési határidők meghatározásakor, így előfordulhat, hogy a partner csak 60 vagy 90 napra fizet. Faktorálás esetén ez nem jelent problémát, hiszen a vállalkozás már a számla kiállítása után pénzhez jut, miközben a vevő továbbra is fizethet a megszokott ütemben.

A faktorcég teljeskörű követelésnyilvántartást és kezelést is végez, egyeztet a vevőkkel, ha szükséges,- késdelmes fizetés esetén fizetési felszólítást küld, és bonyolítja a teljes beszedési vagy behajtási folyamatot is.

Ráadásul mivel a faktorcég átvilágítja a vevőket, a vállalkozás megbizonyosodhat arról, hogy megbízható partnerekkel dolgozik. Ez különösen fontos lehet a kezdeti időszakban, amikor még nem áll rendelkezésre fizetési tapasztalat a vevőkről. De később is hasznos segítség, ha ismeretlen partnerrel tárgyal az ügyfél, mert szerződéskötés előtt informálódhat a cégről, sőt akár követelésbiztosítást is igényelhet rá.

Van olyan konstrukció, amiben a faktorcég a nemfizetés kockázatát is átvállalhatja. A MagNet Faktornál is elérhető visszkereset nélküli faktorálás azt jelenti, hogy ha a vevő bármilyen okból nem fizet, a faktorcég nem kéri vissza a számlákra adott előleget az ügyféltől, ígyviselve a teljes pénzügyi kockázatot.

A MagNet Faktornál történő faktorálás tehát nemcsak pénzügyi forrást biztosít, hanem biztonságot, adminisztratív támogatást és rugalmasságot is nyújt – mindezt egyetlen szolgáltatásban.

Rugalmas lehetőség a növekedéshez

A faktorálás ezek alapján egy stratégiai eszköz is lehet a növekedéshez. Induló vállalkozásként különösen fontos, hogy a cég rugalmasan tudjon reagálni a piaci lehetőségekre, és ne a finanszírozás hiánya szabjon gátat a fejlődésnek. A MagNet Faktor megoldásai ebben nyújtanak valódi támogatást gyorsan, online, és akár már a következő munkanapon.

Kérd ajánlatunkat!

Mennyibe kerül a faktorálás?
Számold ki kalkulátorunkkal!

Add meg a faktorálandó számla összegét, mi pedig segitünk kiszámolni a faktorálás során felmerülő költségeket.

Megelőlegezett összeg

24 órán belül utaljuk neked

Összköltség

Az összköltséget az aktuális piaci kamattal, a minden hónap első napján érvényes BUBOR-ral számoljuk.
BUBOR = 6,625%

Fennmaradó összeg

A számla teljesítését követően utaljuk neked

A kalkulált adatok tájékoztató jellegűek, nem minősülnek ajánlattételnek